Jó napot, sziasztok!

 

Segítségér, tanácsért fordulok önökhöz/hozzátok!

Nem látok már kiutat ebben a helyzetben és ebben az országban.

Én lassan 17. éve egyedül nevelem gyermekeim. Kisfiam 17 éves lesz idén grafikus képzésre ját szakközépiskolába. Nagyfiam 20. éves lesz és a Semmelweis Egyetem hallgatója mentőtiszti szakirányban. Minket ez az állam soha nem segített sem, előrejutásban sem pedig a könnyebb megélhetés érdekében, mindent édesanyám és a saját erőmmel értem el. A Gyerekek apjára sem számíthattam. Most, hogy felsőoktatásba járnak gyermekeim nem kevés, feladatokkal vannak ellátva, s így nem tudnak besegíteni még a háztartásba ez által egyre nehezebb a megélhetésünk. Én az egészségügyi szférában dolgozom adminisztrációs munkakörben. Minimálbérért. Gondolom, nem kell részleteznem mennyire nehéz így a két szinte már felnőtt, de még nappali tagozatos gyermekeimmel. Én nagyon szívesen dolgozom, még így is hogy nem vagyunk megfizetve, de már nem tudom finanszírozni a mindennapi megélhetéshez szükséges alapvető alapanyagokat (eszközöket). Szeretnék egy olyan országban élni, ahol biztosítani tudom gyermekei biztos megélhetését, hiszen én nem vagyok életművész. Szeretném gyermekeim elindítani egy olyan úton, aminek a vége nem útvesztő lesz. Szeretném, amikorra ők felnőttek lesznek sokkal több biztonságot, nyújthassanak családjuknak gyermekeiknek.

Tehát a lényeg a lényeg! Ki tudna tanácsot adni, abban mit tegyek! Mi lenne a legcélravezetőbb, ha maradnék, vagy ha mennék az országból, ahol születtem.

Nagy hátrányom, hogy nem beszélek nyelveket.

Kérem önöket/ benneteket mondjatok valami biztatót, valamit, ami kilátásba helyezhetné a nyomorból való kiutat.

Köszönettel eril71